H.A.C. Beets-Damsté
(1871–1954)

„Hogy mit tehet egy fenkölt, női lélek,
Két nemzetet mely összefűz, emel,
Míg e dalok hazám nyelvén is élnek,
Késői századoknak zengik el.”
Részlet Szalay Károly H.A.C. Beets-Damstéhoz írt verséből

Élete

Hilbertine Anna Cornelia Damsté Wilsumben született, egy vallásos család ötödik gyermekeként. Rövid ideig Texelen, majd Huisduinenben éltek, 1878-ban Leidenbe költöztek. Ekkoriban csak fiúk járhattak egyetemre. Damsté egy leideni leányiskolában tanult, ahol az akkori felfogás szerint a legjobb felkészítést kapta „élete céljához”, a házassághoz.

1894 február 4-én házasodott össze Adriaan Beets-szel, a Woordenboek der Nederlandsche Taal [A holland nyelv szótára] szerkesztőjével. Igazán megértő partnerre talált benne, aki támogatta nyelvek iránti érdeklődését és szellemi fejlődését is. A házaspár rendszeresen látogatott a skandináv országokba. Ez idő alatt tanult meg Damsté latinul, svédül és dánul. Házasságukból nem született gyermek.

1903-ban ismerte meg férje egyik egyetemi barátját, a magyar származású Nagy Zsigmondot(→), aki mély benyomást tett rá. Nagy egy tudományos kutatás céljából utazott Hollandiába. Damstét lenyűgözte munkássága, többek között Joost van den Vondel, a 17. századi holland irodalom egyik legfontosabb szerzője Lucifer c. drámájának fordítása. Mindez felkeltette érdeklődését a magyar nyelv és irodalom iránt. Nagy bátorításának és férje támogatásának hatására úgy döntött, megtanul magyarul.

A sok magyar diák és fiatal értelmiségi, aki hosszabb-rövidebb ideig Hollandiában tanult, könnyen rátalált a Witte Singel 79. szám alatti vendégszerető házra. Sokan barátságot kötöttek Damstéval, például Szalay Károly (→) is. Később írásban tartották a kapcsolatot.

Az első világháború alatt sok magyar gyermeket küldtek a semleges Hollandiába. Damsté éveken keresztül magyar szülők és holland befogadó családok leveleit fordította, hogy a felek kapcsolatba tudjanak lépni egymással. Ezzel a tevékenységével számtalan embernek hatalmas szolgálatot tett. Hogy segítségét nagyra értékelték, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Debreceni Csokonai Kör 1922-ben tiszteletbeli tagjává választotta, majd 1924-ben a Budapesti Petőfi Társaság külföldi tagjává nevezte ki. Végül 1936-ban a De Maatschappij der Nederlandsche Letterkunde [Holland Irodalmi Társaság] tagjává választották.

Férje halála után (1937) Damsté maga is sokat betegeskedett és gyakori fejfájástól szenvedett. Ettől kezdve nem publikált. Rossz állapota ellenére még volt ereje megtanulni finnül, s napi kapcsolatot tartani nővérével, Damsté-Goetharttal és bátyjával, Henri T. Damstéval, Bali és Lombok egykori helytartójával.

1954-ben, Leidenben hunyt el. Érdekes, hogy Damsté sosem látogatott Magyarországra. Nekrológját öccse, Onno Damsté (1896–1973) írta, mely 1956-ban a Maatschappij der Nederlandse Letterkunde évkönyvében jelent meg.

Munkássága

Tanulmányai során franciát, németet és angolt tanult, majd a latin, svéd és dán nyelvekkel is megismerkedett. Megszerzett ismeretei és tehetsége a svéd irodalmi művek holland fordításaiban is kifejeződött. Első fordítása, a finn építész, író és művész, Johan Jacob Ahrenberg (1847–1914) Vår landsman [A honfitárs] c. műve 1899-ben jelent meg. A svéd költő, Ewert Wrangel (1863–1940) történelmi művét is lefordította, melyben Svédország és Hollandia 17. századi kulturális kapcsolatairól olvashatunk.

1904-től már magyar nyelvű szövegeket is fordított. Fordításai többek között a Nieuws van den Dag és a Nieuwe Rotterdamse Courant c. napilapokban jelentek meg. Cikkeit magyar folyóiratok is gyakran átvették, mint például a Magyar Szemle és a Pesti Hírlap. A Magyar-Holland Szemlében számtalan értekezést írt a két ország közt akkoriban formálódó kapcsolatokról. Írásaival Damsté Hollandia és Magyarország kulturális, társadalmi és gazdasági együttműködését kívánta elősegíteni. Nem csak fordítóként és íróként tevékenykedett, gyakran éles kritikát fogalmazott meg magával és másokkal szemben akkor is, ha saját írását javította, vagy ha valaki valótlanságot állított Magyarországról és a magyarokról.

A fordítások és cikkek mellett könyvajánlókat is írt magyar és svéd irodalmi művekről. Elemezte többek között Nagy Zsigmond(→) Lucifer c. drámájának fordítását is. Írásai a Museum, a Neophilologus és a Vragen van de Dag c. folyóiratokban jelentek meg. Damstét rövid időn belül a magyar irodalomra szakosodott tekintélyként tartották számon Hollandiában. Karrierje egyik fontos pontjának számított, hogy közreműködött a magyar nyelv-és irodalom szakértőjeként A. Oosthoek Geïllustreerde Encyclopaedie [Képes Enciklopédia] című kiadványában.

Fordítói tevékenységében ötvözte irodalmi ismereteit társadalmi érdeklődésével. Előszeretettel fordított rövid elbeszéléseket Mikszáth Kálmántól (1847–1910), mint például az 1881-ben megjelent Az a fekete foltot és Pusztai életet, valamint az 1882-ben kiadott Bede Anna tartozását, és a Két major regényét. Ezekben a műveiben Mikszáth a tipikus magyar vidéki életet és folklórt jelenítette meg. A Lapaj, a híres dudás Damsté fordításában a Van vreemde volken [Idegen népektől] elnevezésű nemzetközi elbeszélés-gyűjteménybe is bekerült, mely 1925-ben a Wereldbibliotheek kiadásában jelent meg.

Legnagyobb műfordítói sikerét a Szent Péter esernyőjével (1895) (De wonderparaplu) aratta, mely 1908-ban a Blauwe bibliotheek [Kék könyvtár] kiadványaként jelent meg először. Damsté fordítása jól teljesített, több kiadást is megért, 1956-ban a Mimosa-reeks [Mimosa-könyvsorozat] részeként került a polcokra és szerzett kiemelkedő pozíciót a maga tizenháromezer eladott példányával.

Mikszáth művei mellett Rákosi Viktor (1860–1923) magyar író és újságíró munkássága iránt is érdeklődött, aki Hollandiáról szóló írásaiban komoly témákat dolgozott fel abszurd humorral fűszerezve. Damsté 1926-ban két művét is lefordította: az Elnémult harangokat és a Korhadt fakereszteket, melyeknek tudomásunk szerint hivatalosan nem jelent meg a Damsté-féle fordítása.

Fordítói és társadalmi tevékenysége kezdetén még elszigetelten alkotott. Fordításain keresztül rengeteg fontos ténnyel gazdagította a holland nyelv-és irodalomtudományt. Sivirsky Antal (1909–1993), irodalomtörténész és műfordító  szerint Damsté tekinthető a hollandiai hungarológia első képviselőjének. Kiemelkedő munkásságának köszönhetően egyike volt a legjelentősebb holland-magyar kultúraközvetítőknek.

1. kép Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője regényének holland kiadása (Leiter Nypels, Maastricht, 1956)

Írta: Lerner Kata és Nagy Lívia

További irodalom

Sivirsky, Antal. Magyarország a 19. századi holland irodalom tükrében. Budapest: Akadémiai Kiadó 1973, 148–160

Képek forrása

1. kép URL: https://images.boekwinkeltjes.nl/large/p59r9yKhCOuso47qDVAC.jpg