Szalay Károly (1859–1938)


„Látom, ön igazi költő, s nemcsak a nyelvet, hanem a verset és annak mélységeit is lefordította. Csodálatosnak tűnik fel előttem, hogyan tudta megtartani a ritmust és a rímet, miközben a két nyelv olyan nagyon különbözik! Ön nagy művész!”
Alice Nahon (1896–1933), flamand költőnő

Élete

Szalay Károly Sárospatakon született, vallásos családban. Iskoláit Beregszászon és Sárospatakon végezte. Sárospatak a 19. században fontos református központ volt: itt hozták létre 1531-ben a Református Kollégiumot, ahol a 17. században Comenius, a neves cseh-morva pedagógus is tanított.

Szalay 1883-tól a Stipendium Bernardinum ösztöndíjjal az utrechti és a leideni egyetemen tanult, ahol olyan jeles teológusok és professzorok előadásait látogatta, mint Nicolas Beets, Abraham Kuenen és Lodewijk Rauwenhoff. 1884-ben a leideni egyetem könyvtárában megtalálta a magyar református teológus Bod Péter (1712–1769) elveszettnek hitt Historia Hungarorum Ecclesiastica című kéziratát, és közreműködött kiadásában.

Hollandia után Németországban, Franciaországban és Angliában folytatta tanulmányait. 1886-os hazatérése után harmincöt évig a budapesti református főgimnáziumban tanított latint és görögöt. Munkája során pedagógiai újításokra törekedett, amit az 1913-ban kiadott Adalékok a középiskolai oktatás reformjának kérdéséhez című tanulmánya is bizonyít. Az 1896-os millenniumi kiállítás és az 1900-as párizsi világkiállítás alkmalmából kitüntetést kapott a klasszika-filológiai oktatásban hasznosítható eszközök kifejlesztéséért.

Szalay közreműködött az 1908-ban indult szabadkőműves folyóirat, a Dél szerkesztésében. A szabadkőműves mozgalomban való részvétele miatt 1921-ben elbocsátották tanári állásából. Szalay a nehéz időkben is számíthatott holland barátaira, a Hollandiából kapott levelek elmondása szerint akkoriban az „életelixírt” jelentették számára.

Utolsó munkája a holland költők terjedelmes antológiája volt, melyben holland verseket ültetett át magyar nyelvre. Erről a műről így vélekedett: „nem hiszem, hogy van más olyan nemzet Európában, amely irodalmában ilyen figyelemre méltó holland antológiával büszkélkedhet”. Szalayt 1925-ben irodalmi munkásságának elismerése jeléül a Holland Irodalmi Társaság külföldi tagjává választotta.

1926-ban még visszatért Hollandiába. Szerette volna hollandra fordítani és gyűjteményben kiadni kiemelkedő magyar költők, például Arany János, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály verseit. Albert Verwey (1865–1937), a kor egyik legjelentősebb holland költője az ötlet hallatán felajánlotta segítségét, a gyűjtemény azonban a magyar műfordító szembetegsége miatt már nem készülhetett el.

Szalay 79 éves korában hunyt el, Lajosmizsén. Hilbertine Anna Cornelia Beets-Damsté (→) 1939-ben nekrológot írt róla, amely a Holland Irodalmi Társaság évkönyvében jelent meg.

Szalay Károlyról Pintér Jenő A magyar irodalom története című 1941-es műve nemcsak költőként, hanem műfordítóként is megemlékezett.

 

1. kép Szalay Károly, költő, műfordító, pedagógus

Munkássága

Szalay Károly sokszínű életművel rendelkezett. Műveiben több műfajjal is találkozhat az olvasó, például történelmi színdarabbal (Csanád 1896), verseskötettel (A magam útján 1896) és regénnyel (Éltető halál 1923).

Kultúraközvetítő munkásságának legékesebb példája a Holland költőkből c. műfordításkötet, mely 1925-ben jelent meg. A kötetet H.A.C. Beets-Damsténak (→) ajánlotta: egy rövid, emelkedett hangvételű versben kiváló fordítói és írói képességeit dicséri.

Szalay Károly műfordításkötetét előszóval is ellátta. Ebben többek között leírja, mennyire meglepte, hogy Magyarországon korábban még senki sem állított össze ehhez hasonló versgyűjteményt a holland költészetről, annak ellenére, hogy a két ország között évszázadok óta élénk szellemi és történelmi kapcsolat állt fenn. Hangsúlyozza, hogy a kötet hiteles képet fest Hollandia és a holland nemzet szellemi és erkölcsi értékeiről. A holland költészetet Szalay szerint leginkább a természet megfigyelése és a visszafogott érzelmek jellemzik. A költészet megújulásáról is említést tesz, amely a 19. század 80-as éveiben zajlott. A költők ekkor új kifejezési lehetőségeket kerestek.

A versgyűjteményben több, mint hetven költő verse olvasható, akik különböző korszakokat és stílusokat képviselnek a 16. századtól kezdve a romantikán (Willem Bilderdijk) és a papi költészeten át (Nicolaas Beets és Petrus Augustus de Génestet) az úgynevezett Nyolcvanasokig (Willem Kloos) valamint a modern holland költészet első költőjéig (Martinus Nijhoff). Szalay érdeme, hogy költőnőket is belevett válogatásába, például Rosalie és Virginie Lovelinget, Alice Nahont, Henriëtte Roland Holstot, Annie Salomonst és Hélène Swarthot. Annak ellenére, hogy a cím az antológia címe hollandokra helyezi a hangsúlyt, flamand költők is helyet kaptak a kötetben.

Szalay Károly Martinus Nijhoff (1894–1953), a modern holland költészet legjelentősebb képviselőjének két versét is lefordította és belevette a kötetbe: az „Egyedül” (De Eenzame) és az „Emlékezés” (Herinnering) címűeket. Nijhoff tudomást szerzett a fordításról. Véleményét ez utóbbi vers fordítási nehézségeivel kapcsolatosan a Nieuwe Rotterdamsche Courant c. [Új Rotterdami Szemle] lapban fejtette ki, 1926-ban. A felfedezett hibákkal kapcsolatban ezt írta:

;„Apró és teljesen érthető tévedés! Édesanyámmal egyébként nem zárkózunk el a lehetőségtől, hogy egyszer Budapestre látogassunk. Van is kedvem hozzá, hogy elutazzak oda és találkozzak Szalay úrral, hogy személyesen megköszönhessem neki a holland irodalomért tett szolgálatait.”

 

2. kép Szalay Károly: Az alkony (1900)

 

Martinus Nijhoff – Herinnering

Moeder, weet je nog hoe vroeger
Toen ik klein was, wij tezaam
Iedren nacht een liedje, moeder,
Zongen voor het raam?
Moe gespeeld en moe gesprongen,
Zat ik op uw schoot, en dacht,
In mijn nacht-goed kleine jongen,
Aan ‘t geheim der nacht.
Want als wij dan gingen zingen
‘t Oude, altijd-eendre lied,
Hoe God alle, alle dingen,
Die wij doen, beziet,
Hoe zijn eeuw’ge, groote wond’ren
Steeds beschermend om ons zijn,
– Nimmer zong je, moeder, zonder ‘n
Beven dat refrein –
Dan zag ik de sterren flonk’ren
En de maan door wolken gaan,
d’Ouden nacht met wijze, donk’re
Oogen voor me staan.

UitDe wandelaar’, 1916

Martinus Nijhoff – Emlékezés

Emlékszel-e jó anyácskám,
Mikor kis gyermek valék,
Ablaknál, az éj beállván,
Véled egy dalt gyügyögék.
Anya játszott, anya ugrált
S keblén elgondolkozám
S sejtelmesre míg az éj vált,
Vágytam kis fiúk után.
És ahányszor dalba kezdtünk,
Azzal végződött a dal,
Hogy az Isten minden tettünk
Látja jól s véd szárnyival.
Hogy örökös, nagy csudáknak
Vesz körül s véd tábora
S végszavánál a danának
Reszketés is elfoga.
Csillagfényen eltűnődtem
S felhők közt hogy tűnt a hold,
Míg a vén Éj állt előttem
S mély, bölcs szeme nyitva volt.

Szalay Károly fordítása

A cikk szerzői Fehér Klaudia – Nyári József

További irodalom

Szalay, Károly. Tanügyi reformeszmék. Budapest 1904.

Szalay, Károly. Holland költőkből. Műfordítások. Budapest: Királyi magyar egyetemi nyomda 1925.

A képek forrása

  1. kép Szalay Károly, költő, műfordító, pedagógus
  2. kép Vasárnapi Újság. URL: http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=42892